
Itt nézheted meg a képeimet: www.kohutekgaleria.hu
Mert a Lujza az fest. :)
Üdvözlet mindenkinek!
Mint új blogoló köszöntök mindenkit. Úgy veszem, mintha az egész blog egy folyamatos bemutatkozás lenne.
Majd meglátjuk mi alakul ki ebből.
Egy képet azért beteszek, és a nevem is elárulom,
a többi meg majd kiderül. A fotó egy gödöllői kiránduláson készült és remélem elárulja nemesy származásom. Pózzal próbáltam rásegíteni. :)
Anyukám vonalán lehetnék pl. I. Szekrényessy Lujza, a papácskám után viszont lehetnék Kohoutek Lujza is, (ha rémlik egy régi Kohoutek üstökös, akkor azt egy rokon csillagászta ki az égről) csak mint kiderült a nevét valami hivatalos helyen egyszer elírták, őt meg nem izgatta a dolog, és így aztán Kohutek Lujza lettem. De először Kohutek Karolin voltam, csak azután a szüleim még a kórházban átíratták a nevem Lujzára. Ráadásul utána biggyesztették a Margit nevet is, eddig úgy tűnik teljesen feleslegesen. Amikor Havasi Lujzának hívtak, akkor az az asszonynevem volt, és itt lesz elég.
Azért remélem a blog meg én megkedveljük egymást.
Mindenféle jókat
a kedves olvasóknak. :)
Lujzafest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése