2013. július 15., hétfő

Mit bánnak meg a legtöbben a haláluk előtt?

Hétvégi montázs a sejtelmes teló-fotók közül...
J-art, Angyal utca, minden hétvégén...
De bedobok egy kis komoly témát is:



Ez egy nővér listája, amit évek alatt gyűjtött össze a betegeitől.
Az idősek otthonában, a lakók ágyai mellett, és kint az életben szerzett tapasztalatom alapján igaznak tartom.
De ki is egészíteném még egy fontos dologgal, amit nők szájából hallottam, -sajnos már túl későn.

"Nem voltam tudatában, milyen szép voltam. Fölnagyítottam a hibáim, és csak utólag csodálkoztam rá, egy-egy fotó láttán, hogy én így néztem ki valójában? "

Szinte csak ezt látom a mai lányoknál is, és rám is ez volt jellemző többnyire. Hiába mondták, hogy szép vagyok, valahogy nem jutott be, nem hittem el!
Hát csajok, bizony kár elcseszni azt a néhány évtizedet, tessék a tudatában lenni, hogy szépek vagytok, frissek vagytok, dögösek vagytok. Higgyetek a pasiknak, nem véletlenül forognak utánatok a fejek.

"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."

Ez volt a leggyakoribb megbánás. Amikor az emberek visszatekintenek életükre, a fontosabb állomásokra, rájönnek, még álmaik felét sem sikerült valóra váltaniuk. A legtöbb embernek abban a tudatban kell búcsúznia a földi léttől, hogy a be nem teljesült álmokért egyszerűen ők maguk okolhatók, mert nem harcoltak értük kitartóan.

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."

Valamennyi férfi beteg szájából elhangzott ez a mondat. A napi hajtás miatt nem maradt elég idő sem a gyerekekre, sem a feleségre. A legszomorúbb, hogy női betegektől is hallani ilyet, pedig idősebb generációról lévén szó, ők még nemigen voltak családfenntartók.

"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."

Sok ember azért fojtja vissza érzelmeit, mert így könnyebb megőrizni a békességet. Az eredmény azonban közel sem vigasztaló, óvatos viselkedésükkel középszerűek maradtak, nem teljesedtek ki, nem váltak olyanná, amire igazából képesek lettek volna. Sőt, számos betegséget a keserűség és a bosszankodás váltott ki.

"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."

Szintén valamennyi haldokló említést tesz erről. Úgy tűnik, a baráti kapcsolatok is reálisabban ítéltetnek meg egy életvégi számvetésnél: a betegek elmúlt életükre visszatekintve rájöttek, a baráti kapcsolatainkra is nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk.

"Bárcsak boldogabb lettem volna."

Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.

2013. július 4., csütörtök

70 trilliárd csillag...

Idézek a szülinapomra kapott könyvből_

„-Azt mondják az okosok, hogy a világegyetem rengeteg helyet kínál az élethez. A mi közepes méretű galaxisunkban kb. 200 milliárd csillag található, és ennél valószínűleg még több galaxis létezik az általunk látható univerzumban. A Nemzetközik Csillagászati Unió tudósai 2003 júliusában egy Ausztráliában rendezett kongresszuson jelentették be legfrissebb becslésüket; nem kevesebb, mint 70 trilliárdra taksálták a világegyetem csillagainak számát. Igen, az egy 7-es meg 22 nulla. „
„Az új becslés azt jelenti, hogy látható világegyetemünkben több csillag ragyog –ami azt illeti, nem is kicsivel több-, mint ahány homokszem található bolygónk összes tengerpartjának összes fövenyén. És ez még így is erősen soványka becslés, mert csak a földi távcsövek hatótávjába eső csillagokkal számol. Pedig az univerzum valószínűleg jóval nagyobb, mint amit láthatunk belőle; faltól falig való terjedelme nem csupán 27 milliárd fényévre tehető. A világegyetem kialakulásának első pillanatában a tér hirtelen kitágult, fénysebességnél is gyorsabban, és elképzelhető, hogy e térnek nincsenek is határai. Az univerzum legjava olyan távol eshet tőlünk, hogy esélyünk sincs rápillantani. És akkor még nem is kezdtünk el aggódni más univerzumok és dimenziók miatt. Egy szó, mint száz: nagyon nagy ez a mindenség.„

Na kérem… hát ennek fényében, mi a tököt akarok én megérteni a világból??!!
ki a f…szt érdekel, hogy a nárcisztikus egócskám a világ közepének hiszi magát????!!! hogy azt hiszi, Ő tesz valamit, Ő választ? Vicces…
a cselekedetek végbemennek, a dolgok megtörténnek, és nincs személyes cselekvő…
zsigerileg érzem, hogy Buddhának igaza volt…
amúgy ez a világ is egy csoda… nem érdekel Nirvána és a mennyország…
figyelem, ahogy törekszem a tökéletes pillanatra és magasról teszek a vogonokra… ha jönnek, jönnek… nekem aztán 42. huuujjjjj huuujjjjj……. ráadásul nekem aztán 52.!!! Bocsi Adams!!!
visszahúzódok a tetteimből és figyelem mi tevődik általam… figyelem életem filmjét…
Csak teszem a dolgom, csak lélegzem, csak létezem….
na.!!! ennyi agyalás bőven elég volt mára… :))))))

gyakorlom a spiri kötéltáncot… puff le… hopp vissza… puff, puff.. hopp hopp… :)))

A kép a J-art színes tanfolyamán készült, szubjektív színek témában. Azért raktam ide, mert van benne valami világegyetemes-napos hangulat.



2013. július 2., kedd

Milyen is egy színes' tanfolyam?

Sziasztok! :)

A színes tanfolyam elvégzéséhez hasznos lehet ugyan a rajztudás, de abszolút nem feltétele. Az sem gond, ha egyáltalán nem tudsz rajzolni, ugyanis a feladatok nem kívánják meg a rajztudást.
Na most a jobb agyféltekés színes tanfolyamon nem lesz olyan látványos eredmény a festőtudásodban, mint a rajzkészséged fejlődésében a négy napos grafitos tanfolyam után, mert nem festeni tanulunk hanem a színekkel, színkeveréssel foglalkozunk.



A színes tanfolyam elvégzéséhez hasznos lehet ugyan a rajztudás, de abszolút nem feltétele. Az sem gond, ha egyáltalán nem tudsz rajzolni, ugyanis a feladatok nem kívánják meg a rajztudást.
Na most a jobb agyféltekés színes tanfolyamon nem lesz olyan látványos eredmény a festőtudásodban, mint a rajzkészséged fejlődésében a négy napos grafitos tanfolyam után, mert nem festeni tanulunk hanem a színekkel, színkeveréssel foglalkozunk.
Ezen a területen lesznek szép eredményeid, de festeni nem fogsz megtanulni. Amúgy amíg nem tudsz rajzolni, addig nem is lenne érdemes nekilátni festeni tanulni, amíg nincs biztos rajztudásod, néhány nonfiguratív, absztrakt irányzattól eltekintve kár a festékért.
Viszont kaptok egy tömör, rövid összefoglalót abból az elképesztő mennyiségű ismeretből, ami a színekről felhalmozódott.
A színelmélet a színekkel való szabályokkal, eszmékkel, elvekkel, objektív törvényszerűségekkel foglalkozik, függetlenül attól, hogy ki hogyan használ ilyen-olyan festékeket.
A négy napos kurzus fő célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell látni és keverni a színeket ahhoz, hogy a végeredmény megegyezzen a megfigyelt színárnyalattal, illetve, hogy hogyan kell harmonikusan kombinálni a színeket.



A színelmélet alapjait, pedig gyakorlatokon keresztül ismerjük meg. Behatóbban foglalkozunk majd a fény-árnyék (tónusérték), a komplementer- és a minőségi (telítettség, intenzitás) kontraszttal, a harmonikus színkombinációkkal.
A négy nap gyakorlatait Betty Edwards és Johannes Itten könyvéből állítottam össze, és igyekszem személyre szabottan osztani őket.

Hát tökéletes keddet nektek! :)
www.lujzarajztanfolyam.hupont.hu
J-art