J-art, Angyal utca, minden hétvégén...
De bedobok egy kis komoly témát is:
Ez egy nővér listája, amit évek alatt gyűjtött össze a betegeitől.
Az idősek otthonában, a lakók ágyai mellett, és kint az életben szerzett tapasztalatom alapján igaznak tartom.
De ki is egészíteném még egy fontos dologgal, amit nők szájából hallottam, -sajnos már túl későn.
"Nem voltam tudatában, milyen szép voltam. Fölnagyítottam a hibáim, és csak utólag csodálkoztam rá, egy-egy fotó láttán, hogy én így néztem ki valójában? "
Szinte csak ezt látom a mai lányoknál is, és rám is ez volt jellemző többnyire. Hiába mondták, hogy szép vagyok, valahogy nem jutott be, nem hittem el!
Hát csajok, bizony kár elcseszni azt a néhány évtizedet, tessék a tudatában lenni, hogy szépek vagytok, frissek vagytok, dögösek vagytok. Higgyetek a pasiknak, nem véletlenül forognak utánatok a fejek.
"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."
Ez volt a leggyakoribb megbánás. Amikor az emberek visszatekintenek életükre, a fontosabb állomásokra, rájönnek, még álmaik felét sem sikerült valóra váltaniuk. A legtöbb embernek abban a tudatban kell búcsúznia a földi léttől, hogy a be nem teljesült álmokért egyszerűen ők maguk okolhatók, mert nem harcoltak értük kitartóan.
"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."
Valamennyi férfi beteg szájából elhangzott ez a mondat. A napi hajtás miatt nem maradt elég idő sem a gyerekekre, sem a feleségre. A legszomorúbb, hogy női betegektől is hallani ilyet, pedig idősebb generációról lévén szó, ők még nemigen voltak családfenntartók.
"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."
Sok ember azért fojtja vissza érzelmeit, mert így könnyebb megőrizni a békességet. Az eredmény azonban közel sem vigasztaló, óvatos viselkedésükkel középszerűek maradtak, nem teljesedtek ki, nem váltak olyanná, amire igazából képesek lettek volna. Sőt, számos betegséget a keserűség és a bosszankodás váltott ki.
"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."
Szintén valamennyi haldokló említést tesz erről. Úgy tűnik, a baráti kapcsolatok is reálisabban ítéltetnek meg egy életvégi számvetésnél: a betegek elmúlt életükre visszatekintve rájöttek, a baráti kapcsolatainkra is nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk.
"Bárcsak boldogabb lettem volna."
Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése