Photoshop, Paint, Mona Lisa...

Verőfényest mindenkinek! :)

A napokban Photoshoppal szuttyogtam, és közben nézelődtem ez ügyben a neten is, és nida miket találtam, teljesen lehidaltam némelyiken. Nem bírtam ki, hogy ne osszam meg, hátha nem láttátok őket.

Pl. ezen a kis videón látható, hogy egy pattanásos, átlagos női fényképből, mit lehet kihozni kis’ retussal.
Ezen a linken híres szépségek retus és smink nélküli fotóit lehet megcsodálni, csak hogy megnyugodjunk kicsit. :)
De ami még nagyon tetszett, hogy két-három óra alatt, hogyan lehet Paint-tel megfesteni’ Mona Lisát, én meg mit össze vacakolok egy mandalával napokig.

Elképesztő, hogy miket lehet már egy gép előtt ülve, billentyűket püffölve létrehozni, egyrészt bazi jó valahol ez a technika, másrészt az is elképesztő, hogy mennyire más egy monitort nézni órahosszt, és valódi anyaggal dolgozni. Két külön világ.

Idézet, de honnan?

"Annyit biztosra vettem, hogy a szigeten igen demokratikus, parlamentáris kormányzat uralkodik. Legalábbis eddig akármilyen eljárást kérdeztem, mindenre az volt a felelet, hogy az az én dolgom, saját lépéseimről magam határozok. A szabadság és fegyelem furcsa vegyüléke uralkodott itt, aminek összefüggése egyelőre rejtély volt számomra.

Ezért mindenekelőtt államformájuk felöl érdeklődtem. Mikor azonban ezt megkérdeztem, először el kellett mondanom, mit értünk államforma, demokrácia, diktatúra és parlamentarizmus alatt, hogy mi a választás, kinevezés s a többi.

Lelkes szavakkal emeltem ki hazám ősi parlamentáris és demokratikus kormányzatát, amely mindig biztosítja a népnek a jogot, hogy saját élete folyásába beleszóljon.

Mikor idáig értem, Zatamon azt kérdezte, hogy mért kell az élet folyásába beleszólni, mikor az élet azért van, hogy folyjon, nem azért, hogy beleszóljanak.

- Azért - feleltem -, hogy biztosítsuk a szabadságot.

Ezt csak körülírva tudtam kifejezni, általános emberi jogokról és egyensúlyról beszéltem neki, de azt felelte, hogy a szabadság nem lehet az, aminek magyarázom, mert ha már beleszólnak, nem az. És nem lehet sok köze a valósághoz az olyan országnak, ahol az egyensúlyt olyan érzelmi, tehát nem létező szóval fejezik ki, mint a szabadság.

Hogy az egyensúly nálunk élő fogalmát megvilágítsam, annak legragyogóbb példáját, az igazságszolgáltatást említettem meg, amely a bűnök igazságos megbüntetésével helyreállítja a kibillent egyensúlyt, és biztosítja a békés, nyugodt életet.

Itt ért aztán a meglepetés.

Sehogy sem tudta megérteni, mi a különbség bűn és büntetés közt. Hosszas magyarázataim után is csak időbeli különbséget vélt felfedezni köztük, és nem tudta, mért csinálunk két azonos fogalomra két külön szót, melyek tulajdonképpen csak időrendben különböznek, amennyiben a bűn van előbb, aztán jön a büntetés, de fordítva éppen így lehetne: előbb a bírák követnének el kazi dolgokat, és utána a bűnözök nyernének jogot arra, hogy más kazi dolgok elkövetésével "helyreállítsák az egyensúlyt".

- Úgy látom - folytatta -, ti azt hiszitek, hogy a kazo azáltal létesül, hogy egyszerre nem egy, hanem két kazi dolgot követünk el, holott a kazi megkétszerezése minden józan gondolkozás szerint csak súlyosbítja annak kazi jellegét.

Hiába mondtam, hogy a bíró csak kényszerből és kazo szándékból, a közbéke és nyugalom érdekében büntet, azért, hogy a bűneseteket csökkentse, azt felelte, hogy a bűnözők éppen olyan emberek, mint a bírák, tehát azok is mi vagyunk.

- Avagy mit szólnál ahhoz - mondta -, ha a verebekről kiderülne, hogy kölcsönösen fel szokták dúlni egymás fészkét? Elfogadnád-e azt a védekezést, hogy mindezt nem a verebek csinálják, mert amelyik másodszor dúl fel fészket, az már az első dúlás után tette ezt? Végül pedig hogyan fogadnád el azt, hogy a kölcsönös dúlás a béke, nyugalom és egyensúly biztosítása?

Végül így foglalta össze véleményét:

- Nem elég, hogy bűnöztök, még meg is büntetitek.

Így aztán megtudtam, hogy náluk semmiféle kormányforma nincs. Nemcsak az uralkodást, de a parlamentet sem ismerik.

- Csak beteg agyvelőknek van szükségük rá - mondta -, hogy saját dolgaikról vitázzanak. Azt minden épeszű ember tudja, hogy mire van szüksége, elmegy a raktárba, kiveszi, és ha a raktárkészlet fogy, ezt a gyárak megtudják és utánatermelik. Mit kell erről vitatkozni?

Tehát nincs törvényhozásuk, és így törvényeik sincsenek, az igazságszolgáltatásról pedig fogalmuk sincs. Minden megy a maga útján. El nem tudtam képzelni, hogy lehet irányító szervek nélkül élni, ő pedig azon csodálkozott, hogyan tudunk élni olyan bizonytalanságban, mikor egy sereg ember, akinek - mint mondta - semmi köze a termeléshez, állandóan beleszól, és zavarja a munkát.

Most áttértem a probléma másik részére, a nagy rejtélyre, a törvény nélküli fegyelem kérdésére. Megkérdeztem:

- Mondd: nem származik nálatok baj abból, hogy nincs ellenőrzés?

- Milyen bajról beszélsz?

- Hogy például egy élelmes, ügyes és eszes ember rájön, hogy ha kevesebbet dolgozik és többet eszik, az neki hasznosabb.

Majdnem haragosan felelt. (Ha ugyan egyáltalán ismernék a haragot.)

- Hogy lehetne hasznosabb? Ha így gondolkoznánk, akkor nemhogy több, de kevesebb volna a termelés, és éppen ellenkezőleg: kevesebbet tudnánk enni, ami egyáltalán nem hasznosabb. De mért nevezed eszes és ügyes embernek pont azokat a gyengeelméjűeket, akik a matematikának ilyen egyszerű formáit nem ismerik?

Mély tiszteletet éreztem irányukban, ahol a becsületesség és önzetlenség annyira vele születik a polgárral. Meg akartam mondani, de erre sem volt szó. Csodáltam, hogy lehet ennyire becsületes egy állam, mikor erre szavuk sincs. Csak angolul mondhattam, hogy úgy látszik, itt mindenki becsületes és jószívű másokkal szemben.

Persze, a szavakat meg kellett magyaráznom, és mikor nagy nehezen megértette, azon nézetének adott kifejezést, hogy hazámban valószínűleg az ilyen emberek ellenkezője is előfordul, ha arra az emberre, aki a matematikát helyes értelemben képes felfogni, külön szót alkotunk.

Megdöbbenve bámultam rá.

Nemcsak törvény nem biztosítja a becsületességet, de még csak nem is ismerik, mi az. A fogaskerekek tökéletesen egybevágnak, nincs zökkenő, nincs egy csikorgó csapágy a társadalmi gépezetben, és mindezt egyedül a közös lélek ereje tartja egyensúlyban!"

Itt még egy idézetet olvashattok a könyvből, a halottak megbecsüléséről.

Frissüljünk már!

Itt a tavasz! :) Sziasztok!

Hát nem tudom ki mivel töltötte a hosszú hétvégét, de én minden porcikámmal csak heverésztem a napon… húúú… már nagyon ki voltam éhezve a sugaraira… (nem érdekel, hogy hánytól-hányig) … lementünk a tanyára, és csak madarak, lóhorkantás, nap, nap…. kutyák…
nap…. jó, ott volt az Ex is, de igazából csak javított a hangulatomon… végre pár értelmes mondat, nem csak uncsi szócséplés… és a halak is már ébredeznek…. nem egy lármás népség, mint pl. a békák, meg a szarkák… csak akkor csobognak, ha kaja van… még kicsit lassúak, de már ott napozgattak, ahol a legsekélyebb a víz… szóval éled a természet…

Asszem egy hét múlva elkezdem a tavaszi böjtöm, és már alig várom… tudom, ahogy én csinálom az húzós, 10 nap víz és nászing más, és ezt nem lehet meló vagy kisgyerek mellett, DE!!!
van pár dolog, amit simán bárki megcsinálhat, úgy, hogy nem kell felborítania az életrendjét…
ÉS!!!!
mégis sokat tesz vele teste, lelke méregtelenítéséért,
TEHÁT!!!!
tavaszi nagytakarítás, de nem csak a kégliben….

A belső méregtelenítés több típusát különböztetjük meg, de egy dologban mindegyik megegyezik:

TESSEN SOKAT INNI!!!!!

Főleg vizet, gyógyteákat, zöldség és gyümölcslevet… (soha ne igyunk mosatlan gyümölcslevet)

Egynapos méregtelenítés
hetente egyszer hagyjunk el minden állati eredetű ételt, azaz csakis zöldségeket, gyümölcsöket, magokat és mogyorókat együnk, lehetőleg nyersen. És jó sokat igyunk… főleg vizet, bár a vörösbor jó, de légyszí csak mértékkel…

Kétnapos méregtelenítés
két hetente hétvégente, de legalább havonta egy hétvégén, csak teljesen egészségesen táplálkozzunk…
egészséges levesek, főzelékek, és egyéb zöldséges ételeket, lehetőleg minél kevesebb főt ételt együnk, és minél több nyers salátákat… de a hús, zsíros állati termékek, a cukor, a finomított lisztes ételek kerülendők… ja és minél kevesebb só!
inni mint a gödény, csak bátran…. No alkohol!!! Próbáljunk nem szívni, nem kávézni..
két nap!! ennyit ki lehet bírni, főleg ha nem muszáj, hanem saját döntés…

Egyhetes méregtelenítés
Ez egy fokozatos méregtelenítő program, sok dietetikus szerint a leghatásosabb. Egy hétig nem ehetünk húst, cukrot, finomított lisztből készült ételeket, nem ihatunk koffeint vagy alkoholt. A hetet hallal, tojással vagy sajttal kezdjük, másnap ehetünk valami zöldséges főtt ételt, a következő nap csakis nyers zöldségeket és gyümölcsöket, amit egy böjt nap tetőz – utána megismételjük a napokat visszafele.

A legolcsóbb és legkellemesebb megoldás, ha a gyógyteáinkat magunk szedjük le, egy vidám hétvégén, a természet lágy ölén… nincs is egészségesebb kellemesség, mint csalánt szedni.. :)

CSALÁN
A csalánlevélben sok a kovasav, a klorofill és a kálium, ami serkenti a vértermelést, és tisztítja a vesét.

A csalánteát a következőképpen készítsd el: 1 evőkanál szárított csalánlevelet önts le egy csésze forrásban levő vízzel, majd hagyd 10 percig állni. Ezután szűrd le, és már fogyaszthatod is…

MÁRIATÖVIS
A magvacskák nagy mennyiségű silymarint tartalmaznak, amely óvja és méregteleníti a májat.

GYERMEKLÁNCFŰ
A növény gyökereiben és levelében nagyon sok a terpene, a keserűanyag és cseranyag, amelyek a kórokozó baktériumokat és csírákat megfékezik. Különösen frissen préselt lé formájában hatékony, de teája és a hatóanyagokat tartalmazó kivonatok is kitűnő vizelethajtók.

PETREZSELYEM
A növény sok káliumot, foszfort és illóolajat tartalmaz. Ezek élénkítik a vese folyadék-kiválasztását, és fertőtlenítik a húgyutakat. Nemcsak levesbe, hanem teának is megfőzhető.

ZSURLÓ
A hajtások szára gazdag káliumban, amely helyreállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Továbbá érfalerősítő flavonidokat és szöveterősítő kovasavat tartalmaz.

Teát a következőképpen készíthetsz belőle: 2 teáskanál szárított zsurlót forrázz le egy csésze vízzel, majd hagyd 15 percig állni. Ezt követően szűrd le, és ihatod.

(A gyógynövények forrása: WIKIPEDIA )

A sok víz mellett fontos a testmozgás is… egy jó kis leizzadós edzés, esetleg szauna jól rásegít a méregtelenítésre mind fizikai, mind mentális értelemben.… mindenki állapotának megfelelően, ami megy… egy 20 perces séta, jó levegőn, már sokat számít…

Azután kényeztethetjük magunkat, egy jó kis sófürdővel, pl. a Himalája kristálysót használva, ami tartalmaz legalább 74 olyan ásványt és nyomelemet, melyek 250 millió évvel ezelőtt az őstengerben voltak jelen.

Egy sós fürdő nem csak alaposan tisztítja a bőrt, hanem fertőtlenít, csökkenti az esetleges gyulladásokat, és nem utolsó sorban pihentet.

Bőrtisztítás
Lényeges folyamat az arc, és a teljes testfelület bőrének mechanikus tisztítása. Ilyenkor ledörzsöljük az elhalt hámrétegeket, a pórusokból kitakarítjuk a faggyú és egyéb betokosodott szennyeződéseket. Mindig ezzel a folyamattal kezdjük a bőrünk ápolását!
Én natúr tengeri dörzsikével szoktam, hetente legalább egyszer végigdörgölni magam, teljesen ingyen, de vannak erre való csodák is, holt tengeri bőrradír, rostos olivás cuccok stb.

Hogy a lelkünket is kényeztessük kicsit, engedjünk már meg magunknak egy kis arcpakolást, egy fodrászt, vagy ilyesmit. Kell az néha. Vagy pl. otthon a száraz hajunkra tegyünk mosás előtt egy tojássárgás-olivaolajas pakolást, néhány csepp citromlé bele, a maradékból egy jó limonádé, lehetőleg ne cukorral, hanem pici mézzel…
és menjünk egy vidám társaságba, táncoljunk egyet, menjünk ki a természetbe, zökkentsük már ki magunk egy kicsit a rutinból… vegyünk egy jó könyvet, szippantsuk be mélyen az illatát, és egy finom tea mellett olvasgassuk… vegyük észre a fákon a rügyeket, halljuk meg a madarak hangját… figyeljünk egy kicsit valami másra is, mint a folyamatos, monoton agyalásunkra… csitítsuk el néhány percre az állandó mentális zajt, élesítsük ki érzékszerveink, érezzük meg sejtjeink energiáját, belső energiamezőnket… olvadjunk bele legalább néhány pillanatra az egységbe, a létbe…

Felszabadító érzés… megkönnyebbülés… micsoda megkönnyebbülés kiszabadulni beszűkült gondolatfüzéreinkből… ez az igazi méregtelenítés, tisztítókúra…

sok sikert és mindenből a legjobbakat…

:)

Előző életek, utaztatás…

Pár évvel ezelőtt kíváncsiságból elvégeztem egy utaztatói tanfolyamot. Azóta nem foglalkoztam a dologgal, de idén először utaztattam' valakit, így újra előtérbe került nálam a téma.

El is határoztam, hogy leírom a saját élményemet, és közben egy olyan részlet került előtérbe nálam, amivel eddig igazából nem is törődtem, másra figyeltem.

Az egyéni tudatról eddig azt gondoltam, hogy rögvest megszűnik, ahogy az ember meghal, életbe visszahozhatatlan állapotba kerül és a teste működésképtelenné válik. Persze olvastam én mindenfélét a halál utáni folytatásról, létezési formákról, de őszintén szólva az volt a bizonytalan véleményem, hogy ha van is olyan, annak a személyes jellege a biológiai halál beálltakor azonnal teljesen feloldódik, annak már semmi köze nem lesz a kis kohuteklujzácskához, az már nem Én leszek.

Mikor testen kívüli élményekről olvastam eddig, akkor nagyon nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy pl. hogy láthatja magát valaki felülről? Mivel tudja látni magát??? Itt el is akadtam, mert ha ez igaz, akkor nincs szükségünk a testünkre ahhoz, hogy észleljünk?

Na ebben az utaztatós kalandomban azt tapasztaltam, hogy nincs. Még a halott testre sincs hozzá szükség, hogy esetleg még valami be nem bizonyított agytörzsi működés vagy bármi, mert aki tűzhalálban halt meg, és alig maradt belőle valami felismerhető, az is ugyanúgy látta magát.

Úgy tűnik, hogy ez az éntudat szétesés ez később történik meg, mint eddig hittem. Még az után is van saját’ tudata a halottnak, hogy az agya már leállt, és nincs élő teste, amivel észlelhetne. Hiszen nem csak pár perccel a haláluk utánról van még saját’ emlékük, hanem akár napokkal későbbről is. Általában a temetésüket még látják’ felülről, még sajnálják a hozzátartozóikat, rossz nekik látni a fájdalmukat, hogy siratják őt.

Tehát akár igaz lehet a tibeti felfogás is, ki tudja? Minden esetre segítségként olvassuk fel a halotti szertartás szövegét a haldoklónak, vagy legalább minél hamarabb utána.

Ezt ugyan eddig is megtettem, de inkább ártani nem árt alapon. Hm. Hát akkor lehet, hogy mégis segítettem vele és nem csak nekem okozott kis megkönnyebbülést? Talán figyelt rám, még ha nem is voltam a teste mellett. Vagy amíg az a tudat személyes marad, és nem oldódik fel, addig nem is tud eltávolodni a testtől? És egyáltalán! Mik derülnek még ki? Én már azon is csodálkoztam huszon éve, mikor bebizonyosodott számomra, hogy az akupunktúra működik, és az még csak a kezdet volt.

Saját’ halál utáni tapasztalatom ugye nincs, de arról van, hogy létezik egy közös tudat, valamiféle egység, amivel különböző mélységekben néha sikerül összekapcsolódnom, és amiből képes vagyok olyan információt lehívni, amiről amúgy gőzöm sem lenne. Minden leélt élet emléke is ott van a kollektívben, csak le kell kérni őket.

Eddig mikor az utaztatásom boncolgattam, mindig inkább az foglalkoztatott, hogy megtaláljam a kapcsot a felidézett élet és az én mostani életem között. Igen, mert azt az életet -és akkor már az összes eddigi életet is- csak akkor nevezném az enyémnek, ha az én fogalmát már inkább az Egység fogalmával helyettesítem, de én az én fogalmát az egós világom szerint használom, a mostani beszűkült tudatállapotom szerinti magamat értem rajta. Világos, ugye? :)

De bizony akárhogy kutakodtam, semmi összefüggést nem találtam a favágó és köztem…igaz volt három ember, akik mindkettőnk életében közel álltak-nak hozzánk, de ezzel sem jutottam sehova, nem döbbentett rá semmire, nem volt aha’-élményem.

Ezért azt ötöltem ki, hogy ami az utaztatás előtt leginkább foglalkoztat bennünket, ami a közelmúltunkban a legerősebb érzelmi hatást váltotta ki belőlünk, az lesz a kapocs azzal a már befejezett élettel. (bár ha minden egy? és ha tényleg nincs idő? akkor milyen már egy másik’, befejezett’ életről beszélek? naon húzós téma )

Tehát... hogy is volt...

Az elején jól ment minden, mint a karikacsapás, de mikor már illett volna belecsöppennem egy elmúlt életbe, hát az nem ment az istennek sem... ez a fránya keresztény kultúra hogy belém itatta már ezt a szót, pedig bármit szívesebben használok helyette, pl. egység, kollektív tudat, közös tudat, lét, stb. na mindegy…

tehát egyre feszültebben tűrtem a nógatást, hogy na érkeznék már meg végre, és hogy mit érzek a lábam alatt, de nem, nem és nem... semmi nem ugrott be magától... gondoltam magamban, na okés, nekem ez sem megy elsőre, az esettanulmány is csak hatodikra sikerült… de már ne legyen nagy blamázs, majd mondok valamit... mivel pár nappal azelőtt voltunk az Alpokban síelni, és azt én nagyon de nagyon imádom, hát rávágtam, hogy na mi van a lábam alatt?

Hát HÓ!
És milyen érdekes, ezt úgy mondtam, szinte dühből, hogy nesze neked utaztatás, akkor majd Én mondok valamit, ha nem megy magától... és ahogy kimondtam, és lenéztem a lábamra, hát látom hogy tényleg hóban állok, valami barnás csizmaszerű bocskorféleségben, és tudtam, hogy egy erős, felnőtt férfi vagyok... picinykét meglepődtem, mert nem szívesen cserélnék nemet, olyan jó nőnek lenni, most meg pasi vagyok, na mindegy…
egy havas, meredek hegyoldalban álltam, ritkás fenyőfák közt.. elindultam lefele, és itt jött egy fura érzés, hogy én nem tudok így járni... akkor meg olyan oldalazva, nagyon rutinosan és könnyedén és egyenletesen huppogtam lefele, éreztem a zökkenéseket, és éreztem a combomban az izmokat...
közben az is fura volt, hogy ezzel egy időben jelen volt a saját tudatom is, mert hallottam az utaztatót, a szobában a zajokat, és még csodálkozni is volt lehetőségem, hogy jééé, hogy tudok lemenni a hegyről, kicsit avatáros érzés volt, mint mikor a béna lábú a kék testével újra rohanni tudott… jó volt ilyen biztonságosan, bénázás nélkül, nagyon gyorsan haladni lefelé….és megkönnyebbülést is éreztem, hogy nahát, már nem azért vagyok ideges, hogy befuccsoltam, hanem azon izgulok, hogy ez tényleg működik...

sokat szoktam képzelettel játszani, (agykontroll-technikák, stb.) és nagyon jól tudom, hogy milyen az, amikor valamit elképzelek, gondolok, és utána alakul ki a hozzá tartozó érzés, hangulat... itt meg tökéletesen egyszerre jelentkeztek a képek, érzések, hangulatok... és nem olyan volt, mint egy belső mozizás, amit én irányítok, hanem mint egy emlékkép, csak úgy irányítás nélkül jött… és hiába akartam kiélesíteni a részleteket, nem tudtam olyat meglátni amire kíváncsi lettem volna… így voltam az esettanulmánynál is, beugrott egy kép, és nem tudtam tovább élesíteni, részleteibe menni…

tehát huppogtam lefelé… nappal volt, szikrázott a hó, éles hideg volt, és egyszer csak a ritkás fák között a hóban, balra lefele megláttam egy fekete kupacot... csak egy halmot, semmi részletet nem láttam, de egy erős rossz érzés lett bennem, tudtam, hogy megvan, megtaláltam egy férfi ismerősöm, aki eltűnt egy ideje, ott fekszik holtan... nem tudom ki lehetett…

a következő kép az volt, hogy huppogok tovább le a völgybe és már látom a kis falut... elszórva kis sötét színű faházak álltak, az egyikbe bementem..

nem az én otthonom volt, csak a rossz hírt kellett hoznom, hogy megtaláltam... erősen nyomasztó érzés volt ez is…
a háznak nagyon pici ablaka volt, egy alacsony kemence-kandalló szerűségben tűz égett, ami előtt a földön két gyerek játszott, olyan 3-5 évesek lehettek, hallottam a hangjukat, nevetgéltek, és szőkés hajukon olyan szép volt a tűz fénye, úgy megvilágította őket hátulról, olyan meleg vöröses fénybe vonta őket... ezt nagyon jó volt látni... olyan megnyugtató volt, vagy mi...
én közben egy asztalnál ültem, egy durva fa asztalnál a sarokban, és az ablak előtt balra tőlem egy fiatal, magas, nyugodt nő állt, világos barna haja, kékes szeme, kerek arca, kifejezetten kellemes látvány volt, ő volt a gyerekek anyja...
akit megtaláltam neki lehetett vagy a férje, vagy a bátyja, nem vagyok képben, de az biztos, hogy az egyetlen támasza volt, egy nagyon fontos személy az életében... hiába akartam többet megtudni, nem kaptam róla infót... a nő egy tálat törölgetett, és közben kérdő szemmel rám nézett… az egész utaztatás alatt nem volt párbeszéd, sőt semmilyen beszéd, csak képek és erős érzések…
a gyerekek hangját ugyan hallottam, miközben játszottak, de csak olyan háttérzajként, nem váltak ki belőle szavak, tehát a nyelvet sem tudom…
nem tudom, hogy mondtam-e neki, vagy csak kiolvasta a szememből, de láttam, hogy a kérdő szeme hirtelen megváltozott, nagyon elkomolyodott, és elakadt a kezében a rongy...
jó volt látni, hogy nem omlik össze, nem kezd zokogni, csak néz komolyan, de olyan súlyosan, hogy abban minden benne volt szavak nélkül is… hát... nagyon fura volt... megint a gyerekekre néztem, olyan jó érzés volt látni őket, hallgatni a nevetgélésük, szép kép volt, olyan meghitt, vigasztaló érzés volt…

a tanfolyamon szó volt róla, hogy felbukkanhatnak ismerősök a mostani életünkből... én nagyon szerettem volna, ha valamelyik gyerekben vagy a fiatal nőben felismerem valamelyik lányomat, de nem, nem sikerült pedig szerettem volna... érdekes volt, mert féltem is nehogy valahogy odacsaljam őket, de nem sikerült… :)

viszont ahogy megláttam a nő arcát, azonnal az egyik lányom nagynénje ugrott be, teljesen az a karakter volt a megszólalásig… egy pillanatra meg is lepődtem, hogy miért pont ő?

a következő kép az volt, hogy fát vágok, meg a következő is…

gondolom a férfi jó sok fát vághatott életében, és közben volt néhány gondolatmentes pillanata, ami mély nyomott hagyott benne….

éreztem a fejsze nyelét, azt a lendületet ahogy én még soha nem vágtam fát életemben, a saját házam mögött volt egy nagy fa halom, egy tuskó... mindig szikrázó napfényben, hideg friss levegőn… nem tehernek éreztem, inkább kifejezetten szerettem, jó volt érezni az erőmet, a hatékonyságom, jól esett…

egy másik jelentőségteljes emlékkép is érkezett...

ekkor már idősebb voltam valamivel, és felfele mentem egy hegyoldalon a hóban, mikor feljebb megláttam egy embercsoportot.. talán hat-nyolc férfi álldogált ott, kezükben puska, és egy elejtett, barnás, nagy testű állat feküdt előttük a hóban, a hó egy részen piros volt a vérétől.... az egyik férfi, aki a bal szélen állt, egy magas, világosbarna hajú, kékesszürke szemű, szikár de erős fiatal férfi volt... mondtam is magamnak, nida! az egyik exem… jól nézett ki, :) férfias, erős állkapcsú…

itt valami csodás érzés öntött el, valami olyasmi, hogy igen, minden a legnagyobb rendben van, valami kibékülés, vagy megbocsájtás, vagy elismerés, nem tudom pontosan de valami nagyon mély, szeretetteli és rendben levős érzés volt…

az a férfi a fiam volt, egymásra néztünk, és akkor öntött el ez a csodás érzés, talán büszkeség is lehetett benne, elégedettség... ilyesmi... jaj, ez nagyon jó volt... szívet melengető érzés volt... ott a fiatal nő házában is volt valami jó, ahogy a gyerekeket néztem, és hallottam a nevetésük, és olyan meleg volt, és békesség, de ott az szomorú és komoly volt…

itt a hegyen csak jó volt, nagyon jó....

a következő kép sokkal később volt, egy asztal mellett ültem otthon…már idősnek éreztem magam, nem voltam beteg vagy ilyesmi, de már nem voltam erőm teljében…. ezt az emlékképet megérezni rémes volt... nagyon nagy nyomás volt rajtam, féltem, meg voltam ijedve, mert tudtam, hogy itt valami nagyon komoly dolog fog történni, lehet, hogy meg is halok... azt hiszem inkább a saját, lujzafélelmem miatt volt ez ilyen rossz érzés, mert nagyon féltem, hogy mit fogok átélni a férfiként… azért gondolom ezt, mert a férfi viselkedése nyugodt volt, nem remegett a keze az asztalon, nem volt egyetlen apró gesztusa sem, amiből idegesség áradt volna… abból gondolom, hogy itt nem az ő érzéseit éreztem, mert nem volt összhang... valószínű most is a rutintalanságom kavart így be, de a lényeg, hogy ez elég horrorisztikus volt, nagyon felkavart…

a saját házamban voltam este, a kicsi ablak mögött csak feketeség volt, bent viszont égett a tűz, és előtte térdelt egy gömbölyded, sokszoknyás asszony, a feleségem... a szoknyája szürkés volt, és valami sötétebb mellényféle is volt rajta…. a tűzzel foglakozott... én a sarokban ültem egy nagyon durván faragott, sötét fa asztalnál, nem volt rajta terítő, csak egy tál, egy fatányér, fakanál.... a falak szintén nagyon sötét, széles, vastag deszkákból voltak, nagyon rusztikus volt minden, mellettem balra volt egy ajtó, ami a szabadba vezetett.. itt nagyon éles képek maradtak meg, a feleségemről, az asztalon pihenő jobb kezemről… nagy erős csontozatú, eres öklöm volt... tudtam, hogy két férfi van kint, és nekem ki kell mennem, tudtam, hogy ezek rossz szándékúak, hogy már nem vagyok olyan erős és gyors, hogy győzetnék felettük, de mégis csak egy határozott érzés volt bennem, hogy kimegyek, és legyen aminek lennie kell...
ekkor felállt a tűztől a feleségem, megfordult és rám nézett... :) nagyon szerettem őt, olyan kedves arca volt, olyan jóságos nagy barna szemekkel, de nagyon ijedt volt szegény... nagyon meg volt ijedve... őt ahogy megláttam, rögtön a Nagyanyó jutott az eszembe, az egyik gyermekem nagymamája, ugyan az a kedves, idős arc.... csak nem volt rajta szemüveg... ezen is jól meglepődtem egy pillanatra…

de már álltam is fel, az ajtó mellett a falon lógott a puskám, nagyon ismerős, jól eső érzéssel simult a markomba, ahogy határozottan megfogtam, és közben a bal kezemmel már nyitottam is az ajtót... világossághoz szokott szememmel csak nagy feketeséget láttam, és valami szörnyű erős érzés volt... ezzel a rám törő érzéssel nem tudtam mit kezdeni, mint Lujza sírni kezdtem, és eltakartam az arcom, és rémes volt... az utaztatóm hangjára kezdtem megnyugodni... és egyszer csak már tényleg nyugodt voltam, úgy kisimultam, megkönnyebbültem… már jó volt... ekkor láttam meg önmagam, ahogy fekszem a szoba padlóján, a nyitott ajtó előtt... a jobb oldalamon feküdtem, és egy tócsa nőtt a mellem körül... a feleségemen kívül senki nem volt ott, ő ott térdelt mellette, fogta a vállam és sírt szegény...

(na ez a ragozás nem direkt volt, a visszaolvasásnál vettem csak észre, J de legalább hűen tükrözi, hogy mennyire belülről éltem meg azokat az emlékeket)

ekkor láttam meg, hogy milyen is voltam, volt az a férfi, akinek lehívtam a kollektívból az emlékeit... a tűz fénye a feje felől világította meg, erős állkapcsú, borostás, szikár férfi voltunk, barnás hajú, barnás durva ruhában... azt hiszem baltát vágtak a mellébe... egy feketén csillogó tócsa nőtt a melle alól... ekkor már semmi kezelhetetlen érzés nem volt bennem, az előző rémséghez képest inkább olyan nyugodt szemlélődés volt bennem... azért sajnáltam a feleségem, a Nagyanyó szerű asszonyt, szomorú voltam hogy egyedül maradt és sír... azután még láttam magam már nappal, egy fahordágyféleségre fektetve, amit férfiak vittek a vállukon a sötét falu kis házak között...

hát ennyi... most is, miközben leírtam, és közben felidéztem ezt az élményt, egészen a hatása alá kerültem, de akkor különösen örültem, hogy visszatértem a saját életembe, abba a szobába, a többi társam közé, eléggé megviselt ez a dolog, nem is volt kedvem még egy élet emlékeit lehívni, nekem elég egy napra egy halálélmény, sőt.. még cseppecskét sokalltam is...

még egy érdekesség, hogy amikor én megfulladtam, akkor volt halál közeli élményem, a filmlepergetős, kb. egy-két éves koromnál tartottam, (visszafele pereg) mikor a medence mellett magamhoz tértem egy bazi nagy fejgörccsel…

és lám ő meg felülről látta magát… legalább már ezt is tudom, hogy milyen..

ez haláli, :) szó szerint is… jó, higgyetek amit akartok, én őszintén leírtam, ami történt velem, na de hogy minimum egy nappal a halála után, még képet kapjon arról, hogy őt viszik…ettől most egy cseppet besokalltam, ez valahogy most csapott fejbe igazán...